Egy szemeszterre be kellett fagyasztanom az iskolát. Mikor apám botránya futótűzként terjedt el az országban, az iskola egyből áttett az ösztöndíjas hallgatók közül a fizetősök közé. Diszkrimináció? Az, de sajnos egy tárgy miatt nem színötös a bizonyítványom és így nem érdemlem meg az alanyi jogon járó ösztöndíjat. A szégyen pedig az, hogy mivel mindenünket elveszítettük, nem volt pénzem a tandíjra. Hiába volt egy állásom, az ottani pénzből nem mentem sokra, így muszáj volt, hogy másodállás után kutassak. Meg is találtam a tökéletes helyet, ahol részmunkaidőben dolgozhatnék, de eddig még nem volt alkalmam meg is pályázni a kis boltban valamilyen munkakört. Így abból kiindulva, hogy a mai nap semmi dolgom sem akadt, úgy döntöttem meglátogatom a kis boltot. Megmaradt, pár ruhám közül könnyedén kiválasztottam a legszebbet, amit egy pillanat alatt magamra is öltöttem. Miután mindent belezsúfoltam a táskámba, már indulhattam is. Még mindig imádtam Bukarest utcáin sétálni, bár őszintén bevallom, sokkal szórakoztatóbb volt, mikor pénzem is volt. De most legalább semmit sem vásárolgattam össze-vissza feleslegesen. Igazából arra is alig volt pénzem, amire szükségem lett volna, de ez most mindegy is. Éppen azon vagyok, hogy újabb munkát szerezzek magamnak és hiszek abban, hogy ez most sikerülni fog. Hiszen akárhányszor is dobtak ki egy-egy üzletből a származásom miatt, nem adom fel. Nem adhatom fel. Ki kell valahogy törnöm ebből az országból, az pedig csak úgy fog sikerülni, hogyha kőkeményen dolgozom és összespórolok némi pénzt. Én pedig hiszek magamban s abban, hogy mindez sikerülni fog, úgyhogy senki sem állhat az utamba. Az, hogy ebbe a kis boltocskába kisegítőt kerestek csupán véletlenül jutott a tudomásomra. Pontosabban egy kislánytól hallottam a minap egy közértben. Ő csacsogott az anyukájának arról, hogy ahol a gyöngyöket vették a karkötőjéhez, oda a tulajdonos "néni" segítséget keres. Nem mondom, hogy nehéz volt megtalálni a boltot, de valószínűleg nehezebb lett volna, hogyha nincs a kislánynál egy szatyor, amelyen a annak logója is szerepel. Így már csak egy lépésem maradt: kinyomtatni az önéletrajzomat. Életkoromból és korábbi családi helyzetemből adódva ez igencsak rövidke lett, de hát mindenkinek el kell kezdenie valahol. A boltba beérve rögtön ámulatba ejtett az a sok, csodaszép apróság, amit itt árultak. Kézművességhez sosem volt jó kézügyességem, de süteményeket mindig remekül tudtam díszíteni. Körbejártam a bolt minden egyes kis centiméterét és egyre biztosabbá vált, hogy itt szeretnék dolgozni. Már az sem számított, hogy csak részmunkaidőben kerestek kisegítőt, hiszen másodállásnak tökéletes lett volna a számomra. - Elnézést! - Szóltam oda a pénztárgép mögött álló, talán harmincas évei elején járó hölgynek, ahogyan a pult túloldalához értem. - Jó napot! Hallottam, hogy kisegítőt keresnek, ezért elhoztam az önéletrajzomat. - Előhalásztam a táskámból a gondosan becsomagolt papírlapot, majd átnyújtottam a hölgynek. - Megtenné, hogy odaadja a tulajdonosnak vagy az illetékes személynek? - Mosolyogtam rá kedvesen és vártam, hogy elvegye tőlem az önéletrajzomat. Nem állt szándékomban gyorsan elhúzni a csíkot, így ha a tulajdonos ráér, szívesen maradnék egy beszélgetésre vagy akár egy próbanapra is.
Sarah Mitchell
Hsz szám : 19
Kor : 43
Tárgy: Re: Sarah & Kaya Vas. Jan. 25, 2015 9:23 am
Nagy levegőt veszek, ahogy a raktárban elsétálok a papír-írószerek katonás sora mellett. Rajongok ezért az illatért, legyen ez bármily gyermeki-kislányos is. Valaki a romlott hús szagát szereti, vagy a frissen mosott ruhákért, a benzingőzért, én meg a papír-írószerekért vagyok odáig és vissza. Ja, vádoljatok csak meg azzal, hogy jó nagy marha vagyok… igazából nem érdekel. Továbbhaladva a sorok között megtörik a pillanat varázsa, mert elfordultam balra a sor végén, és megint eszembe jutott miért vagyok itt. Két polckolosszus fekszik hanyatt a raktár végében. A padlón mindenhol gombolyagok és fonalak képeznek eszelős szín kavalkádot a citromsárgától kezdve a neonzöldön át a szürke 69 árnyalatában… Szürke… 69… basszus! Kitör belőlem a vihogás, mire a lány, aki a galibát okozta, reménnyel telt pillantással néz fel rám, és ő is velem nevet. Igazából nem akartam feszültségoldó nevetést, mert a lány csak próbaidős, és bizony a mai nap végén el lesz bocsátva. Más lenne a helyzet, ha véletlenül dönti el a polcokat, mert állat azért nem vagyok, hogy a bolhából csináljak elefántot, de a lány a munkaidő nagy részét a telefonja nyomkodásával tölti, kihasználva a free wifit a polcoknak dőlve. Most megjárta. Ennyi volt. A free wifi azért van, hogy ne a kártyáról fogyjon az alkalmazottak pénze, mivel 2015-öt írunk és Romániában vagyunk a válság kellős közepén. Az emberek interneten beszélgetnek, mert így sokkal olcsóbb. Világos, hogy nem a munkahelyi dolgok megbeszélésére szorítkozik a bolt adatforgalma, és nincs is ezzel semmi gond, amíg közben a munka is megy. Szerintem nem kérek sokat. De persze, biztosan velem van a baj. A lány lassan halad a rendrakással, miközben a kinti polcokat kellene töltögetni már, a telefonja pedig egyre csak berreg a farzsebében. Fiatalság… Hanna slisszol be a raktárba. Őt is nagyon kedvelem, és nem csak azért mert nagyjából egykorúak vagyunk és mindketten egyedülálló anyák. Kedves és türelmes nő, ami szöges ellentétben áll azzal a vasszigorral, mellyel a fiait regulázza. Rosszak mint a tűz, de ez jó jel. A gyerek legyen elven… és ne váltson alakot fényes nappal a nyílt utcán. Ne, azt semmiképp! Hanna a kasszához invitál, és hálás vagyok érte, hogy kicsit megszabadultam a lányka közeléből. Futólag belenézek az életrajzba, amit kaptam, de igazából a motivációs levél érdekelne. Nem találom. Megkérem Hannát, hogy hozza a kasszához azt a kerekes kosarat, amivel az eladótérben száguldozunk árufeltöltés ürügyén, addig én a vörös lány felé veszem az irányt. A nevét lepuskáztam az önéletrajzáról. - Szia Kaya! Tegeződjünk, jó? Én Sarah Mitchell vagyok, az üzletvezető. Ne tévesszen meg a név, én már itt születtem Romániában. A szüleim túl büszke britek... – nem mosolygok, bár a hangom nyugodt, szinte barátságos. Kezet nyújtok neki, és ha elfogadja, úgy határozottan megrázom, ahogy tanították a nagy üzletemberek. Ettől leszek főnök, máskülönben ránézésre lehettek egyszerű alkalmazott is. Túl "jámbor" vagyok hozzá. – Úgy hírlik, érdekelne egy részmunkaidős állás. Az önéletrajzod szerint nem kerülöd a munkát, és ez tetszik, de őszintén, a motivációs levelet hiányoltam. Hanna megérkezik a kocsival, én pedig átveszem. – Gyere velem Kaya. Most van holtidőszak a boltban, ilyenkor újratöltjük a polcokat. Én pakolok, te beszélsz. Mit szólsz? Kezdetnek mesélhetnél arról, miért szeretnél itt dolgozni? Első körben a kézműves részleghez megyek, az van az üzlet legvégén. Itt vannak a ragasztók, enyvek, gyanták, agyagok, gipsz porok és öntő formák, meg minden ilyesmi szabadidős holmi. Pakolni kezdek, közben egyik szemem és fülem Kayán van. Megjegyzem magamnak, hogy nagyon dekoratív lány. Olyan, aki bizalmat ébreszt a vásárlóban. Szóval ránézésre most azonnal felvenném, de előbb szeretnék többet tudni róla.
Kaya Ardeleanu
Hsz szám : 10
Kor : 29
Tárgy: Re: Sarah & Kaya Hétf. Jan. 26, 2015 8:23 am
Sarah & Kaya
Igazán kellemes volt az üzlet egész környezete, így remekül éreztem itt magam. A belső harmóniáról nem is beszélve, bár előbbi nem éppen attól a lánytól származott, aki egyfolytában a telefonját nyomkodta valamelyik hátsó sorban. De szerencsémre ő sem az én problémám. - Persze, rendben, köszönöm. - Illedelmesen megköszönöm, hogy nem kell a magázással nehezítenünk a kommunikációt, hanem kicsit barátságosabb viszonyt kezdhetünk eme aprócska etikettel is. - Szia, Sarah. - Köszönök neki mosolyogva, majd elfogadom a kéznyújtást és határozottan kezet rázok vele. - Igen, érdekelne és remélem alkalmasnak találsz majd. - Azt mondják az interjúkon mindig légy magabiztos, lássák rajtad, hogy nem szenvedsz hiányt önbizalomban. Hát, ha egy éve kerültem volna ide, valószínűleg így is lett volna, de most... mostanság nagyon nincsen önbizalmam. Így inkább nem próbálkozom semmiféle trükkel, egyszerűen önmagamat adom és kimutatom felé is, hogy bizakodó vagyok az állással kapcsolatban. - Jó, mehetünk. - Lágy hangon szólalok meg, s egyezek bele az ötletébe. Úgy is szeretném látni, hogy milyen tempóban, hogy folyik itt az árufeltöltés. Az pedig egy hatalmas piros pont, amiért ő, tulajdonos létére is beáll és pakol. Látszik, hogy tényleg törődik az üzlettel és nem törik le a körme, ha meg kell mozdítania egy dobozt. Figyelmesen követem, majd ahogy megállunk az egyik hátsó sorban, táskámat átvetem a vállamon, hátratolom, hogy ne legyen útban, majd én is pakolni kezdek. Kellemetlenül érezném magam, ha csak itt állnék, beszélnék és nézném, ahogyan pakol, úgyhogy inkább segítek. Elvéteni úgy sem tudom, hiszen látom, mit hova kell pakolni. - Igazából ez amolyan másodállás lenne a számomra, ezt jobb tisztázni, remélem nem probléma neked, hogy máshol is dolgozom. De bármikor be tudok vállalni túlórát, szóval ha kell segíteni, akkor tudok maradni. - Őszinte szerettem volna lenni, s biztosítani őt arról, hogy habár ez csak másodállás lenne nekem, ugyanolyan komolyan venném és bármikor számíthatna a segítségemre. - Környezetváltozás miatt szeretnék itt dolgozni. Nem fogok hazudni, nem vagyok valami nagy kézműves, igazából eléggé ügyetlen is vagyok, de csodálom azokat az embereket, akik kreatívak és alkotnak. Ez a hely barátságos, ide nem térnek be olyanok, akiket nem érdekel a kézművesség. Tehát a nem normális egyéneket már le is húzhattuk a listáról. Nem mellesleg pedig imádom ezt a papír illatot. Mindig arra emlékeztet, mikor kezdődött az iskola és a szüleimmel elmentünk megvenni a tanszereimet. Imádtam azt az időszakot. - Kicsit elmerengtem, ahogyan visszaemlékeztem a régi szép időkre, de a kezem közben nem állt meg, bőszen pakoltam a kis kocsi tartalmát a megfelelő polcra. - Elnézést, Kedveském... - Szólal meg egy idős néni a hátam mögül, én pedig rögtön felé fordulok és rámosolygok. - Mondja csak ez az öntő forma van esetleg nagyobb méretben is? - Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak, de ahogy jobbra pillantottam, rögtön észre is vettem a nagyobb csillag mintát az egyik fentebbi polcon. - Persze, itt is van. Ez jó lesz? - Kérdezem barátságosan, mire a néni elmosolyodik és megköszöni a segítségemet. - Igazán nincs mit. - Apró bólintás és már el is sétál tőlünk, én pedig visszafordulok Sarah felé. Ilyen mázlim is régen volt már, de örülök, hogy pont megláttam a megfelelő formát és láthatta Sarah is, hogy bátran önállósodom. - Ami a motivációs levelemet illeti, itt van. Fiatal vagyok, bírom a munkát, nem törik le a körmöm, hogyha keményen kell dolgozni. Szeretek új embereket megismerni, barátságos vagyok és segítőkész. Van egy múltam, ami nem éppen jó fényt vet rám, de az sem az én hibámból akad, hanem apáméból. De minden történés ellenére próbálom összeszedni magam és ha felveszel, akkor megígérem, hogy nem fogok csalódást okozni. Sőt, ha kell, minden műszakom elején friss kávét is készítek. Mert én készítem Bukarest legjobb kávéját. - Elhadarom, hogy körülbelül mit írtam volna a motivációs levelembe, s próbálok semmit sem kihagyni. Tudnia kell, hogy ki vagyok, mielőtt alkalmazna, ahogyan azt is, hogy "harcosnak" születtem, úgyhogy nem kenyerem a feladás. Ha pedig ad egy esélyt, akkor tényleg nem fogom cserben hagyni.
Sarah Mitchell
Hsz szám : 19
Kor : 43
Tárgy: Re: Sarah & Kaya Pént. Jan. 30, 2015 8:12 am
Csak nézem, mint ügyködik a lány az állásinterjú közben. Máris tüsténkedni kezd, nem is kérdez, csak pakol. És jól csinálja. Jó, hát nem nagy ördögősség kimatekozni, hogy mit-hova kell tenni, mert átlátható a rendszer, mégis nagyon kellemesen ér a meglepetés, hogy így hasznosítja magát, miközben beszél is. Méghozzá nagyon okosan. Mit is mondott, hány éves? Nagyon éretten gondolkodik, beszél, de elsősorban a természetessége, a közvetlen, egyenes beszéd, ami miatt gyanús, hogy gyorsan a szívembe fogom zárni. Az első kör lement. Felmosolygok rá a polcok előtt guggolva. - Örülök, hogy nem azzal jössz, hogy életed célja itt dolgozni. Senkinek sem az. Tisztában vagyok vele, hogy itt csak én vagyok fanatikus, de ez így van rendben, hisz nekem a bolt a második gyermekem, viszont evidens, hogy másoknak inkább csak ideiglenes megoldás. – bólogatok egyszer-kétszer – Szóval az itt nem hátrány, ha van más dolgod is az életben. – Szeretném hozzá tenni még, hogy semmi nincs eldőlve, valószínűleg jönni fognak mások is, hogy állást keressenek, és nem csupán a munkamorál dönt afelől, hogy kit veszek fel. Nagyban befolyásolja a döntést a jelentkező szociális helyzete is. Nem csak alkalmazottat keresek, én tényleg szeretnék minél több emberen segíteni. Azóta érzem így, hogy leváltottak a falka alfanőstény pozíciójáról, és egy csapásra ott maradtam egyedül a lányommal, a szüleim elfordultak tőlem, és az egyetlen személy aki segített, pont az volt aki leváltott a szeretett posztomról, és aki miatt csonka családban fog felnőni a lányom: szóval csak az alfám segített. Megalázottnak és kiszolgáltatottnak éreztem magam. Az ellenségemnek se kívántam ilyet. Szóval igen, amióta módomban áll, ott segítek másokon ahol tudok. Az özvegy Birajné szólítja le a lányt. Látom, hogy Hanna nyaka nyúlik felénk a pénztártól, és borítékolom, hogy ő intézte el Kayának ezt a próbavásárlást, hiszen a lány vállán még ott a táska, amit itt csak a vásárlók viselnek. Szó mi szó, a lány boszorkányos ügyességgel állta a sarat. Eltátogok Biraj néninek egy köszönömöt, mikor Kaya nem látja, a néni cinkosan visszakacsint rám. Miután továbbáll a kasszához, Kaya elmondja szóban azt, amit az önéletrajzból hiányoltam, viszont az előbb volt alkalmam látni a gyakorlatban. Felállok a guggolásból, mert ezzel a résszel végeztem. Jöhetnek a papírok. - Kaya, látom rajtad, hogy tényleg elszánt vagy, talpra esett, máris feltalálod magad, és egyenesen imádtam ahogy a Biraj nénivel beszéltél, de szeretném, ha megértenél. Itt a válság, az emberek nagy szarban vannak, ezerrel tombol munkanélküliség, stb. Semmi közöm a múltadhoz, de szeretném, ha megosztanál velem egy cenzúrázott változatot róla. – bocsánatkérő tekintettel nézek rá. – Ne haragudj, tapintatlan vagyok, de kell egy kis plusz, ami segít meghozni a döntést. – Erre a kérésre a legutóbbi Kaya korabeli lány hazudni kezdett. Nem hívtam be próbanapra. Az a helyzet, hogy elég jó emberismerő vagyok, és bízom a farkasom ösztönében. Ketten együtt kiszagoljuk ha hazudnak, ezért nem tartok attól. hogy magával a kérdéssel arra biztatom a lányt, hogy kamuzzon nekem. Lelke rajta. Ha úgy vesszük, ez is csak egy olyan felvételi teszt, minta többi.
Kaya Ardeleanu
Hsz szám : 10
Kor : 29
Tárgy: Re: Sarah & Kaya Szer. Feb. 11, 2015 7:28 am
Sarah & Kaya
Nagyon szerettem volna jó benyomást kelteni és bíztam abban, hogy sikerült is. Szükségem lenne erre a munkára és annyira reméltem, hogy összejön, de persze nem akarom túl hamar elbízni magamat, mert abból semmi jó nem sülhet ki. Hiszen ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy reméltem, akkor csak pofára esés lesz belőle, azt pedig nem szeretném. - Nem szokásom hazudni, mellesleg elég kevés ember van, aki azzal foglalkozik, amit igazán szeret, szóval... - Magyarázkodom, bár nem is tudom miért, hiszen nem zavarta őt, hogy nem életem célja ebben az üzletben dolgozni. Viszont ettől függetlenül van egy olyan bája a helyiségnek, amivel csak igen kevés boltban találkozhatunk és ez engem teljesen megfogott. Talán ezért remeg a gyomrom? Mert tudat alatt igen csak szeretnék itt dolgozni? - Második gyerek? Ezek szerint van egy gyereked? - Kérdezem és valósággal rácsodálkozom Sarah-ra. Aztán rájövök, hogy talán nem kellene a magánéletéről faggatnom. - Jaj, bocsánat nem kellene ilyeneket kérdeznem. Ne is válaszolj. - Fordulok el zavaromban, majd kiszolgálom a kedves idős nénit. Fogalmam sincs miért pont engem talált meg, de egy pillanatra se jövök zavarba, úgy teszem a dolgomat, mintha mindig is ezt csináltam volna. Aztán lehetséges jövőbeli főnököm felé fordulok, mikor komolyra fordítja a szót. Végighallgatom, amit mond, de mielőtt válaszolnék veszek egy mély levegőt és a polcok felé pillantok. Egyrészt értem, hogy miért kér egy "titkot", másrészt erről még sohasem kellett beszámolnom senkinek. Eddig akárhová mentem, mindenki tudta ki vagyok, ki az apám és mit tett, így mindenhol megvetettek és lenéztek. Komolyan erről be kellene számolnom itt? Pont itt, ahol épp állásinterjún vagyok? Örülhetek, ha nem rúg ki két lábbal a boltjából, mondván, nem vagyok idevaló. - Én vagyok Vladimir Ardeleanu lánya. Azé, aki becsapta emberek ezreit és ellopta a pénzüket. Azé, aki most a börtönben tölti a büntetését. Amikor az egész botrány kirobbant, valósággal menekülnünk kellett. Az egykori dadusom fogadott be anyukámmal együtt, azóta is az ő kis lakásában nyomorgunk. A főiskolát abba kellett hagynom, mert nem volt rá pénzem és a következő szemesztert se fogom tudni elkezdeni, hogyha nem találok egy másodállást a pincérkedés mellett. - Remélem ennyi megteszi. Szemeimet lesütöm, mikor végzek a mondanivalómmal és szabályosan remegek, míg várom a válaszát. De szokás szerint most sem bírok csendben maradni, így folytatom. - Megértem, ha emiatt nem alkalmazol majd. Sokan elhajtottak már az apám miatt... - Ezt még hozzá kellett tennem. Bármennyire is szeretem az apámat, elítélem a tettei miatt és roppant mód szomorú vagyok amiatt, hogy anyának és nekem is viselnünk kell az ő tetteinek a következményeit. Most viszont csak abban bízom, hogy Sarah nem küldd el emiatt és lesz esélyem bizonyítani neki egy próbanapon, hogy igen is tisztességes ember vagyok.
Sarah Mitchell
Hsz szám : 19
Kor : 43
Tárgy: Re: Sarah & Kaya Szomb. Márc. 07, 2015 2:20 am
T eljesen fel vagyok villanyozva. – Ne szabadkozz, nem mondtál semmi rosszat. – Felragyog a szerelmes mosolyom. – Igen, második gyermek. Van egy gyönyörű lányom, Lenia. Áprilisban lesz 11 éves, de már most érezni, hogy közeleg a kamaszkor. Csíntalan, rafinált, dörzsölt, szóval teljesen más, mint ez itt – fél kézzel körbe mutatok a bolton, hisz ez volna a második gyerek, amiről Leniára terelődött a szó. Node nem fárasztom tovább Kaya-t a részletekkel, pedig még órákon át tudnék áradozni a lányomról. Igazából csak arra szerettem volna rávezetni, hogy kérdezzen bátran, szeretjük mi itt a barátságos, közvetlen embereket. És ha ezek mellett még egyenes is, az külön öröm. De a lényeg, a lényeg: Eddig roppant szimpatikus a lány. Könnyű lenne elfelejteni, hogy állásinterjúra érkezett, és ez megint csak az ő malmára hajtja a vizet, ugyanakkor rá kell térnem a lényegre. Igyekeztem barátságos hangnemet megütni, de reakciója láttán elbizonytalanodok. Kaya egyszerre feszengeni kezd, a szemét lesüti, és szinte látni hogyan forognak a kerekek a fejében. Amíg meg nem szólal, abban a hitben vagyok, hogy most azon agyal, hogyan küldjön el a fenébe, persze csak diplomatikusan. Erre nem is tudnék mit mondani, csak azt, hogy meg kellett kérdeznem. Mindemellett a nyelvem hegyén van, hogy inkább hagyjuk a témát, ha számára ilyen kellemetlen, de ekkora már Kaya is rászánta magát. Míg ő beszél, addig én felegyenesedek a polcok mellett, és összefonom a karomat magam előtt. Azon tűnődök, hogyan is kellene éreznem a hallottak után. Akadjak ki? Hát… elég nagy kretén a fazon, az tény… Mégis ha valaki, akkor én pontosan tudom, milyen a saját hátamon cipelni a szüleim csomagját. Igaz, az én esetem messze nem olyan súlyos, mint Kayájé. Szóval kiakadni már biztos, hogy nem fogok, csak azt nem tudom, hogy reagáljak. Amíg ezen gondolkodok, a lány befejezte a mesét, és lesüti a szemét. Nem látom az arcát, de tudom, hogy most ég a szégyentől. Tudom, mert talán jobbam hasonlatunk egymásra mi ketten, mint azt ő vagy én hinnénk. - Nos… - látom, és hamar meg is erősít a hitben, hogy most arra vár, hogy én mondjak valamit. Magam elé emelem a jobb kezemet, mintha ő nekem ugrott volna és védekeznem kell. Persze ilyesmiről szó sincs.– Nem teszek úgy, mintha nem hallottam volna az apádról, és nem lenne véleményem róla meg a tetteiről. Ezt fontosnak tartottam még az elején leszögezni. De nem azért, mert átvert sok embert, hanem azért amit a családjával tett. Egyedülálló anya vagyok, a szüleim akkor fordultak el tőlem, amikor a gyermekem apja is, engem meg ott hagytak egy fillér nélkül, szinte hajléktalanul. Nem tartom hát sokra azokat az embereket, akik képesek olyan könnyen kockára tenni a szeretteik jólétét, mint ahogy azt az apád megtette. – ha mindeddig lesütött szemmel állt előttem, akkor most megérintem a vállát, hogy magamra vonjam a figyelmét. Ha sikerült, akkor rövid, biztató mosoly árnyéka suhan át a szám sarában. – Nem te követted el mindazt, amiért az apádat bezárták, és amíg ez így van, addig neked semmi okod mások előtt lesütni a szemed. - Na jó. Rendben. Teszünk egy próbát, oké? Egy hónap tesztüzem, aztán meglátjuk, hogy lesz-e kedved folytatni.
