Este 6 körül érkeztünk meg a külvárosi, olcsó és lepukkant panziónkhoz. Bár izgatott már a helyi éjszakai élet, az első dolgom mégis az volt, hogy szétdobáljam a cuccaim egy részét, majd bedőljek az ágyba. Talán egy, vagy két órát aludhattam, a hosszú út teljesen lefárasztott. Amikor felébredtem egy cseppet sem lettem frissebb, ennek ellenére kivettem egy kis zsét apa pénztárcájából és nekiindultam az éjszakának. Egy ideig sétálgatta, mire egy kedvemre való klubot találtam, ahová beülhetnék egy italra. Ahogy beléptem az ajtón egy pillanatra megtorpantam, majd pár másodperc múlva kiszúrtam egy viszonylag félreeső asztalt, ami épp üres volt. Rástartoltam aztán be is foglaltam. Rendeltem magamnak egy whiskeyt, mert úgy éreztem meg kell alapoznom valamivel ezt a csodás éjszakát. A koktélok gyengéknek valók, nekem erős ital kell. Az arcom, a tekintetem nem volt épp barátságos, így próbáltam minden lehetséges kangörcsös idiótát távol tartani magamtól. Valaki azonban mégis ki akarja állni a bátorságpróbát és az asztalom mellé lép. -Sétálj szépen tovább és akkor megfontolom, hogy nem vágom le a heréid! - szólalok meg mielőtt a pasas kinyithatná a száját. Fel sem nézek, úgyhogy nem is látom, hogy jóképű-e vagy sem, de nem is izgat, mert egy több napos utazáson vagyok túl és még egy kortyot sem ittam. Nem akarom, hogy valami barom rögtön az első napomat elrontsa.
Nem indul jól ez az este, nagyon nem. Volt egy forró nyomom az egyik farkaskölyökről, akinek elvileg a közelben kellett volna ma randalíroznia, de mégsem így történt. Hogy ne menjen mégis totálisan kárba az estém, inkább beülök az egyik közeli bárba hogy megigyak valamit, mielőtt új áldozat után néznék. Nem véletlenül kaptam a Scarlet nevet, rászolgáltam a híremre. Azonban besétál egy érdekes alak, egy nőszemély, de olyan fajta hogy egyből megakad rajta a szemem, és szakértő mód húzom össze, a járása és viselkedése alapján nem csak egy hétköznapi nő. Vadász lehet vagy hasonló. Rendelek két whiskeyt és fizetés után közeledek a nő felé, de nem vagyok egyedül, egy másik szerencsétlen is arra igyekszik, amire csak rámordulok. Nem szeretem azokat akik az utamba állnak. Ismerik már a képem, így az illető is. - Na húzzál innen - tessékelem arrébb nem épp kedves szavakkal, de addig örüljön amíg csak szavakkal, nem egy golyóval a fejében. Egy idő után elmosódik a határ a szörnyek és a nem szörnyek között. Nem tudom hogy mikor vesztettem el ezt a határt. - Egészségedre - emelem meg a whiskeymet, és biccentek felé.
-Nem voltam elég érthető? - morgok a szőke, lenyalt hajú csávóra. Általában első felszólításnál sosem vesznek komolyan és kivárják, hogy tényleg elveszítsék legféltettebb kincseiket. Még most sem állt volna tovább az illető, ha az újonnan érkező arrébb nem tessékeli. Csodás! Mindjárt sorszámot is osztogatok! Nem szólok már semmit, csak fintorogva hagyom, hogy a férfi lehelyezze magát az asztalomhoz. Végól is elkergette a nyálas képűt. Megemelem kicsit a poharamra, jelezvén, hogy az ő egészségére is, bár az arcomon inkább az látszik, hogy azt kívánom bárcsak a torkán akadna. Közben végigfuttatom a tekintetem a vendégemen. Egészen szemrevaló, olyasféle lehet, mint én, de ez még nem jelent semmit, mert sokszor azokkal sem jövök ki jól, akik külsőleg hasonló stílusúak, mint én. -Miből gondoltad, hogy jó ötlet ideülnöd? Nem látszik eléggé rajtam, hogy nem vágyom társaságra? - kérdezem, miközben a másik tekintetét fürkészem. A mosoly távol áll a jelenlegi arckifejezésemtől, látszik, hogy nem csak simán le akarom rázni, hanem tényleg komolyan gondolom a szavaimat és minden mást, amit ki tud olvasni a tekintetemből. Nehéz dolga lesz velem, remélem nem számít rá, hogy egy picit is megkönnyítem. Kortyolok az italból, a szám keserűen elhúzom. -Hosszú napom volt, úgyhogy valami nagyon extrával kell előjönnöd, ha maradni akarsz ennél az asztalnál. -mint a bár királynője, úgy beszélek a férfival. Csak, mert megtehetem. Kérdés, hogy biztosan vele is megtehetem?
Ezra Scarlet
Hsz szám : 84
Kor : 39
Tárgy: Re: Natalie - Ezra Szer. Május 27, 2015 10:29 am
Run away from me...
Tudom jól mire vállalkozom, amikor az asztalhoz indultam, és elküldöm innen ezt a szőke pöcsfejet, aki be mer állni elém, és most kivételesen ki is használom a helyi ismertségem hiszen ki akarna keresztbe tenni az egyik legvéreskezűbb vadásznak? Senki nem olyan idióta, aki meg igen, az meg is érdemli hogy kinyírjam, vagy csak alaposan odaüssek neki. Van bennem erő, mégha ki sem nézik belőlem, az emós külsőm miatt. Leteszem magam és koccintásra emelem a poharam. - De igen eléggé látszik, és éppen ezért jöttem ide. Van valami a kisugárzásodban, ami miatt úgy gondolom, egy csapatban játszunk - szinte egészen biztos vagyok benne, hogy ő is valamelyik vadász csapat tagja, és ha még nem láttam itt, akkor valószínűleg nem rég jöhetett ide. Bár kellemes meglepetés hogy ilyen szépség is akad a véreskezű mészárosok között, mint mi vagyunk. - Valami extrával? Miért mégis ki vagy te hogy el kelljen bűvölnöm téged? - direkt húzom egy kicsit, érezze hogy nem előtte hever a világ, és nem fogom hagyni magam, ez a szóváltás csak előnyömre válhat, és ha kell nem félek megütni még akkor sem ha nő. Bár remélem nem kerül oda a sor, kár lenne a csinos kis arcáért. A kor és a tapasztalat az én javamra szól egyenlőre. Persze, gyanítom ő sem fegyvertelen, de én sem vagyok az. Majd meglátjuk...
Koccintok, mert miért ne koccintanék. Méregetem a srácot, mert én méregethetem. Azt inkább ellenzi a társadalom női része, ha egy férfi feltűnően végigpillant a nő idomain, de engem igazából nem érdekel, ha megnéz magának egy férfi. Tegye csak, én nem szégyenlem a testem, inkább büszke vagyok rá. Egyszóval nem érdekel, hogy Ezra végigpillant rajtam, nem foglalkozom vele. Az viszont inkább foglalkoztat, hogy talán egy olyan sráccal hozott össze a sors, akivel esetleg még lehet is valami. Persze minél kevesebb a mézes-mázas csöpögés, annál jobb, de ahogy elnézem, ő sem az a romantikázós fajta, úgyhogy ezzel nem lesz gond. Megforgatom a szemem a "kisugárzásos" szövegre. Egy kerti partin Rómeó ezt mondaná Júliának, de nekem ne jöjjön ilyen szöveggel, mert a falra mászok. Főleg most ne, amikor a több napos utazástól fáj a derekam, mint egy vénasszonynak, a kialvatlanságtól meg eleve nyűgös vagyok. Kortyolok az italomból, amikor ő is. Végig őt fürkészem, csak ritkán pillantok a körülöttünk lévő tömegre. Sejtem, hogy mi lenne a célja velem, de érdemes vajon rá? Valahol mélyen legbelül tetszik, ahogy visszakérdez, de azért sérti az önérzetem. Igenis én egy középpont vagyok és tettem is érte, hogy ebben az elcseszett vadászközösségben megbecsüljenek. Hogy huszonévesen két kezemen nem tudom megszámolni hány farkas vére tapad a kezemhez azt akkor is meg kell becsülnie, ha ő is vadász, ha pedig egyszerű, hétköznapi nagymenő, akkor... akkor meg aztán húzza össze magát, ha az asztalomhoz ül! Elgondolkodom, hogy mit is válaszolhatnék utóbbi kérdésére. Az asztalon a poharamat nézem, lassan elforgatom a még félig teli üveget, majd félmosolyra húzom a szám. Ez nem telik bele pár másodpercbe sem. Felpillantok Ezrára, majd kezet nyújtok. -Natalie Stevens. -mutatkozok be, az arcomon már nincs ott az a félmosoly. Úgy döntöttem, hogy visszaveszek kicsit, hiszen nem akarom feltétlenül elüldözni. Elzavarta a szőke nyálgépet is, helyes is, férfias is, szóval nem játszom a királylányt. Annyira. -Már csak az a kérdés, hogy valójában ki is vagy, Ezra Scarlet? - teszem fel a kérdésem miután ő is elmondta nevét, majd leveszem a kezemen lévő ezüst gyűrűt és mindenféle előrejelzés nélkül odadobom neki. Bármilyen reakciót vált ez ki belőle, az elárulja, hogy farkas, vadász vagy egy ezekről semmit sem tudó ember ül itt velem szemben.
Össze érintem vele a poharam, mivel ez egy normális emberi gesztus, és így láthatja hogy fekete ujjatlan motoros kesztyűk viselek. A közepén van egy kis ezüst minta. Pontosan azért, hogy kiszúrjam már a kézfogásból, hogy ki farkas és ki nem, hiszen ez remekül jelzi, a farkast megégeti az ezüst, nagyobb mennyiségben meg is öli. Bár most nem ezzel foglalkozom, inkább végigmérem a csinos női alakot, nyíltan, nem titkolom hogy tetszik nekem. Bár nem vagyok a nyálasság híve, kerülöm amennyire lehet, de a szépséget nem vetem meg én sem. Látom hogy elgondolkodik, és hogy tűnődik mit is mondjon nekem, felismerem már a kifejezéseket amik átfutnak az arcán. Körbelötykölöm az italomat és várok, nekem van rá időm. És türelmem is. Ő pedig láthatóan hezitál hogy mondjon-e valamit, végül is megmentettem az estéjét, egy szőke nyálgéptől, aki csak azért akarta meghúzni mert szép. Ismerem már a fajtáját. Ha nem irtják ki a családom, talán én is ilyen lettem volna. Azóta azonban nem bízok semmit a véletlenre, még nők terén sem. Ott pláne, hiszen a mi gyengeségeink ők. - Örvendek, Ezra Scarlett - felelem én is ahogy végül ő is megmondja a nevét. Stevens, ismerős nekem ez a név. Vadász család neve, szóval nem tévedtem nagyot, amikor első ránézésre veszélyesnek nyilvánítottam a csajt. Aztán meglepő, de logikus dolgot művel, és felém dobja a gyűrűjét, amit reflex szerűen elkapok. Kesztyűs kezemmel, de aztán megfogom, és a kisujjam hegyére húzom egy kis mosollyal, csak itt jön fel rám. - Szép trükk volt, de nem ismeretlen, ezt mindenhol tanítják - nyújtom felé a kezem, benne a gyűrűvel, és láthatja a kesztyűm közepén a kis ezüst mintát, mintha az is csak egy szegecs lenne. Azt hiszem ez mindent elmondott. - Szóval szeretnéd még tudni hogy ki vagyok én? Vagy már magad is rájöttél? - pillantok rá kék szemeimmel.
Már kiindult az agyamból a parancs, hogy odahajítsam neki a gyűrűmet, amikor leesik, hogy kesztyű van rajta. Sebaj, azért végrehajtom a tervem, mert ha farkas és meglátja, hogy mit kell elkapnia, akkor nem fog azon gondolkodni, kesztyű van rajta. Félnek az ezüsttől, mint a tűztől, így hát egy icipicit sem fog kockáztatni. Elkapja, méghozzá meg sem rezdül a mozdulatban. Semmi értetlenség, hogy miért csinálom ezt, aztán még el is mosolyodik. Csak a hülye nem jönne rá ezek után, hogy Ezra egy vadász. Ahogy az agyamban egyértelművé válik, hogy a velem szemben ülő férfi hasonló körökben forog, mint én, rémleni kezd ez a Scarlet név. Mintha apám emlegette volna már párszor, de sosem figyeltem igazán oda rá, amikor szitkozódott. Úgy rémlik, mintha alkalmanként előttünk ért volna a farkas fészekhez, vagy valami ilyesmi, de az már nem most volt. Mosolyára és dicséretére nekem is elindul egy kisebb mosoly az arcomon, de azért sikerül lelomboznia is a "mindenhol tanítják" leszólásával. Hát menjen a fenébe. -Talán régimódi, de nem mindenkinek állna jól egy ilyen motoroskesztyű. - pillantok az ő kis trükkös kesztyűjére, majd vissza rá. Következő szavaira az asztalra könyökölök, megtámasztom a fejem és bájos mosollyal nézek a másik szemébe, aki így már nincs is olyan messze tőlem. -Rájöttem, de talán ennél még többet is szeretnék megtudni rólad. - megtöröm ezzel a jeget köztünk, de remélem érzékeli, hogy nem a kiskutyájáról vagy a nagymamájáról akarok történeteket hallani, hanem valami egészen másra célozgatok. Na nem azt mondom, hogy most rögtön megkaphat, ha akar, de mégis inkább ebbe az irányba tolnám el az ismerkedést. Hátradőlök egy rövidke hatásszünet után és onnan fürkészem tovább a srácot, persze csak kis alkohol bevitele után.
Motoros kesztyű, csak a tenyeremnél fedett az ujjaim szabadon hagyja, szeretem érezni a ravaszt a puszta bőrömön, miközben meghúzom, és látom hogy egy újabb mocskos szörnyeteggel kevesebb van a világban. Végül visszaadom neki a gyűrűjét, ha már átmentem a teszten hogy nem vagyok farkas. Az még bebszna, szerencsére ez nem olyan mint a szar hollywoodi filmeken, hogy megkarmol, megharap, és akkor én is az leszek. Erre születni kell, és nem lehet bekerülni máshogy. Már rég öngyilkos lettem volna ha ez így van. Nem ugrik be neki a nevem talán, bár látom hogy gondolkozik, de mindegy nem is fontos. A vadász kollegákat többnyire ismerem, és ismerek egy Stevenst, de az öreg és olyan házsártos, mint egy igazi sárkány. Nem nehéz kitalálni hogy Natalie a lánya, öreg hozzá hogy az unokája legyen. - Neked azonban jól állna, bár a gyűrű sokkal nőiesebb megoldás, azt elismerem - mosolyodom el, hiszen jól megoldotta azért helyzetet, és nem sértődöm meg a gyanakvásán, én is az lettem volna a helyében. Így sikerült megölnöm megint pár farkast. A kézfogás teszten buktak el. Ahogy előrehajol kíváncsivá tesz, és mintha lejjebb engedné a tövisfalat maga előtt, hiszen már rájött hogy egy körben mozgunk, és ez eléggé nagy lépés ahhoz képest, hogy az imént még el akart zavarni. - Na és pontosan mit szeretnél megtudni rólam? Van egy olyan érzésem hogy apád sokat tudna mesélni rólam, bár talán kevésbé kedves szavakkal - válaszolok ahogy nem dőlök hátra inkább megtámasztom az állam a kezeimen, és ügyet sem vetek a többiekre akik fél pillantásokkal méregetnek minket, és nem értik a csaj miért nem koptatott le engem is. Hát vannak még mázlista emberek na.
-Kösz, de maradok ennél a módszernél. - talán igaza van és a fekete bőrcuccaimhoz tényleg menne egy kesztyű, de bőven elég ennyi textil rám, nem szeretek túlzásba esni. Ez a gyűrűs dolog eddig bevált, szóval nem váltanék. Azért jól esik a dicséret a kis egómnak, még ha nem is mutatom. Aztán mutatok már én is egy kis szimpátiát, mert hát annyira igyekszik, meg számomra sem közömbös. Főleg, ha tényleg ő az a nagy Ezra Scarlet, akinek a nevét annyit emlegette apám. Közben már beugrott, hogy annak idején hányszor szitkozódott miatta. Sokszor. Talán az őrmester - apám - nem örülne annak, ha Ezrával lógnék, de ez így annál izgalmasabb. Különben is, ha annyira híres a tetteiről, akkor talán még tanulhatnék is tőle. Bár nehéz lesz beismernem, hogy van még mit tanulnom nekem is. -Engem nem apám meséi érdekelnek. - a piámra nézek, kicsit meglökdösöm a poharam, majd visszapillantok az asztal másik felén ülőre. -Hanem a tények! - na jó, miután kimondtam, már rájöttem, hogy ez úgy hangzott, mintha a farka méretére lennék kíváncsi, de hát ez most így sikerült. Lehet, hogy az sem hagy hidegen. -Az érdekel, hogy tényleg akkora vadász vagy-e, mint ahogy azt mesélik. - hajolok újra előre az asztal fölött és kissé halkabban mondom, mert nem kell, hogy mindenki ezen susmogjon körülöttünk. Na és azt, hogy ezt az utóbbi mondatomat a farkas vadászatra vagy a nők vadászatára értettem, azt majd eldönti ő. Engem igazából mindkettő érdekelne és szerintem volt is olyan a hangom, mintha felhívtam volna egy keringőre.
A hozzászólást Natalie Stevens összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 04, 2015 5:52 am-kor.
- Persze, nem kényszer csak javaslat volt, és szerintem dögös lenne azért egy ilyen kiegészítő - na nem mintha önmagában nem lenne az, ezt már megállapítottam hogy jó teste van. Nem az a cicababás, amit utálok, ami mindig jól akar kinézni, ez olyan természetesen szép, az edzések gyümölcse. Nem kétlem, hogy napi több órát mozog ő is, mint ahogy körülbelül az összes vadász a szakmában. Erősnek kell lennünk, de még így is kevesebbek vagyunk azoknál a szörnyeknél, ha másban nem, akkor észben mindenképp. Akkor sem hanyagolhatjuk el azonban a testi edzéseket. Elmosolyodok ahogy ő is, és máris pár méterrel lejjebb romboltuk azt a hatalmas falat ami kettőnk közt áll. Na, nem mintha le akarnám, de csak kényelmesebb még kollegákkal is kellemesebb körülmények közt beszélgetni, mintha mindent harapófogóval kellene kihúzni belőle. Meglehetősen jobb a kedvünknek is. - Hm, én is mesélhetek neked, remélhetőleg jobb mesemondó vagyok az öregnél - nevetek, könnyed gesztus hamar jön, emiatt sokan azt hiszik hogy én olyan, mindenki haverja típus vagyok. Pedig ha tudnák... Engem csak a haláluk gondolata hoz lázba. - Nos, miért nem próbálod inkább ki, mekkora vadász is vagyok valójában? - mosolyodom el kihívóan, akárhogy értelmezheti ahogy előrehajolva sötét kis mosollyal figyelem. Igazi vadmacska lehet, annyira.... ki akarom próbálni.
Natalie Stevens
Hsz szám : 9
Tárgy: Re: Natalie - Ezra Kedd Aug. 04, 2015 6:04 am
Egy pillanatra gondolkodóba esek és újra a már fogyatkozó italomra pillantok. Kezemmel megfogom a poharat és lassan megdöntöm balra, majd a másik irányba és csak nézem, ahogy a folyadék ide-oda lötyög. Belül forognak a kerekek mindeközben, de húzom sokáig így az időt. Hirtelen lehúzom a maradék piám, aztán felállok és komoly tekintetem a férfiába fúrom. -Rendben. Benne vagyok. - kilépek az asztal mellől és megvárom, hogy mit reagál. Talán nem lesz ellenére, ha megnézem, hogy hogyan mészárol le egy négylábút. Még ha az nem is emberfarkas, csak egy sima farkas. -Nézzük meg mit tudsz. -csak őt nézem, a körülöttünk lévőkre rá sem hederítek. Nem érdekel, hogy ki hallja vagy ki néz minket. Magasról teszek rá, csak az jár a fejemben, hogy mivel teheném még érdekesebbé az esténket. Ha az erdőbe megyünk, ha a lakására, nem fogja megúszni izzadságcseppek nélkül a mai éjszakát. Igyekszem komoly fejet vágni és egy félmosolyt sem engedek meg magamnak. Nem érdemli meg. Majd ha teljesített, szíves örömest megajándékozom a mosolyommal, de addig koncentráljunk a vadászatra. A zsákmányra. Az akcióra. Az ágyra. Az asztalra. A padlóra. Na de elkalandoztam. -Szükséged van valamire a lakásodból? - talán előbb mégis meglátogathatnánk a porcicáit és utána mehetnénk kirándulni. Úgy sejtem, hogy ezzel a kérdéssel el is intéztem, hogy meginvitáljon magához. Na nem mintha olyan férfi lenne, akinek ilyesmiben segítségre lenne szüksége. Még egy pillantás a szépfiúra, aztán előremegyek, hiszen az illem szerint a nőnek kell előbb kilépnie az ajtón.
