Ezra Scarlet

Előtörténet

Vannak a világban olyan emberek, akikre azt mondják, hogy jó hogy csak egy van belőle. Én is egy ilyen vagyok. Egyszer talán elmesélem miért. Bár ha már hallottál rólam, akkor nem túl nehéz kitalálni hogy miért sok belőlem az az egy is ami van. Rendes családban nőttem fel, első de nem egyedüli gyerekként volt egy húgom is.  Nem mondom az hogy minta gyerek voltam, mert minden rosszaságban benne voltam, és nehezen bírtak velem a szüleim, és ez nem igen változott iskolákban sem. Nem voltam hülye, csak nem érdekelt a dolog és ami nem érdekelt azt nem is akartam csinálni, így gyakran fordultam meg a tanáriban, az igazgatóiban és egyéb ilyen helyeken. A középiskola volt az ami kissé helyretett, azaz ugyanezt csináltam csak több ésszel. És természetesen sikerült rossz társaságba találni, ahol szinte minden hétvégén ment valami balhé, egy kis lopkodás, vagy feltörni valamit, esetleg csak utcán bandázni és másokba belekötni. Szerettem, mert mindig jól terveztem, és szinte sosem kaptak el minket ezt a többiek is szerették bennem azt hiszem. És a lányok is a rossz fiúkra buktak akkoriban. Aztán elmúlt ez is, és én végül kitaláltam nagy nehezen mi akarok lenni. Valami hadi technikus, a lényeg az hogy fegyverek közelébe kerüljek. Apámnak is voltak otthon fegyverei, légpisztoly és nehezebb vadász puskák is, amikkel elég hamar megtanultam lőni. Sok madár esett áldozatul nekem, meg sörös doboz, mindenféle. Macskára, kutyára nem lőttem. Csak verebekre azokból millió meg egy van.

Szóval ezt találtam ki, és ennek megfelelően katonai irányokba fordultak a tanulmányaim, és mindennaposak lettek az otthoni cifra káromkodások a tananyag sokasága, és nehézsége miatt, de mégis megcsináltam. Aztán valami elromlott az egészben. A diplomaosztóm előtt előtt történt minden. Megtámadták a családomat, veszett kutyák módjára jöttek, sokan. De nem azok voltak, hanem farkas bőrű szörnyetegek.  24 éves fejjel, még mindig szerettem és tiszteltem a szüleimet és a húgomat de ezek mind a hármat megölték, azokat akik nekem mindent jelentettek. Lelőttem őket, legalábbis a falkából jó párat, legalább öt hagyta ott a bundáját aznap, és egyet megsebesítettem a bal combján. Meg fogom ismerni ha szembejön velem. Akkor öltem először embert. Illetve nem, ezeket nem lehet annak nevezni, ezek csak szörnyek, nincs bennük semmi emberi. Szánalmas teremtmények. Egytől egyig. Innen indult minden. Bejártam a várost, a környéket és a fél világot is. Kerestem őket mindenütt. Volt hogy találtam is. Fejvadász lettem, specializált harcos, csak emberfarkasokra lövök. Mert mindig van megbízás, mindig elkövetnek valamit, ami miatt méltatlanok az életre. És mindig van aki eleget fizet azért hogy ne tiszteljem az élet értékét. Mert van az a pénz, mindenki megvehető csak az árát kell tudni. Néha pénzben, néha másban. Én nem fogok meghátrálni. Keresem a sebzett lábú farkast és közben folyamatosan vannak más megbízásaim is. Úgyis ki fogjuk irtani ezeket. Mert nem érdemelnek semmit sem az emberektől. Még a golyó is kár belé...

A vadászatok miatt a farkas népség akasztotta rám a Scarlet nevet, tudod jól mit jelent igaz? Vörös....