Az egy jó kérdés hogy mit keresek én egy bevásárlóközpontban, méghozzá ilyen istentelen időpontban. Hm, leginkább az üzleti ügyeket intéztem, ha már néha vagyok olyan mérhetetlenül jófej hogy besegítek Gabe autószalonjában és éppen egy rakás szerződést és egyéb levelet adtam fel a postán, mert neki éppen valami hű de nagyon fontos dolga akadt, és nekem is érdekem hogy jól menjen a bolt, mert ez hozza a pénzt. Na nem mintha nem lenne kellő mennyiségű magántőkém a sok szerencsejátékból, de az a vésztartalék, nem nyúlok hozzá ha nem muszáj. Szóval éppen az egyik üzlet előtt állok és azon tűnődöm, hogy talán be kéne mennem, mivel akadt egy szemrevaló öltöny ami szimpatikus mikor valaki belém rohan és még be is szól, mire kevés híján kapásból lenyomok neki egy nyakast, és inkább csak a nyakára fonódik a kezem és behúzom az emberek közül a kis mellék járatba hogy ne legyen útba. Az én legkisebb cimborám az, akinek pont leszarjuk a korát, hiszen benne van minden rosszban amiben mi így nem véletlenül a kis galeri tagja.
- Nézzenek oda, Greg. Miért rohansz mint a veszett fene? Valaki gyömbérrel lőtt seggbe? - érdeklődök kedvesen tőle, ahogy mindig is szoktam.

Nem hagyom csak úgy annyiban, bár szerencsére nem verem nyakon, csak behúzom a tömegből hogy ne sodorják már el mellőlem ha vele beszélgetek, hiszen egyike azon keveseknek akiket barát címszó alatt tartok számon. Meglehetősen kevés ilyen van, de megértem. Én se barátkoznék magammal.
- Örülnél? Na megvan legközelebb mit kapsz születésnapodra. Gyömbérgyökeret a valagadba - nevetek fel, mert közismert a tény, miszerint úgy csíp mint az istennyila, és még a lajhár is megtáltosodik tőle, és szalad mint egy gyalogkakukk. Egyszer ki kéne próbálni valakin. Természetesen máson, hiszen mi miért szenvedjünk ha megteheti más is?
- Ahha, szóval menekültél a kopók elől, rohadjanak meg csak a baj van velük - szitkozódom magam is, mert bár nem ebben a témában, de nekem is útban vannak főleg amikor nem épp tisztességes úton módon teszek szert egy kisebb vagyonra az egyik kaszinóban. Majdnem mindenhol vip kártyám van, ne röhögtess már...
- Jah semmi különlegeset. Kivételesen szívességet tettem annak a baromarcnak, és feladtam a szalon leveleit, számláit, kérelmeit minden lófaszságot amit kellett - magyarázom, és nem megyek bele mik voltak benne, Greg nem üzleti gondolkodású, én meg lusta vagyok. És tudom hogy tökéletesen beéri ennyivel is.
- Most épp kajálni akarok valamit, mielőtt hazamegyek aludni egy kicsit, mert éjjelre terveim vannak - teszem hozzá és lassan elindulok a kajás szint felé, ez egy kimondatlan kérdés. Élvezheti tovább csodás társaságom ha eszik velem, vagy menekülhet tovább valamerre de nélkülem. Nem féltem, tud vigyázni magára a kölyök.

Nem tárgyalom túl, majd születésnapján visszatérek erre ha el nem felejtem ha meg igen, akkor a facebook úgyis emlékeztetni fog rá hogy kinek van a születésnapja. Hát nem egy okos dolog? Így még én is észben tartom ezeket a lényegtelen infókat. Felesleges csak a szülinapján ajándékozni valakit, ha egész évben mert lófaszt sem kap és felé se nézünk.
- Remek, legalább egy értelmes emberrel már sikerült ma találkoznom - vigyorgok rá hiszen nem titok, mennyire tartom a legtöbb embert. Kb semennyire és ha lenne kutyám, azt is jobban becsülném mint ezeket az idiótákat. Lassan lesétálunk a pláza azon szintjére ahol a kaják vannak és már a kínálatot kezdem el nézni kajás vagyok. Nem valami zöldségre, sokkal inkább a hús az ami vonz, és végül meg is találom a nekem megfelelőt, így beállok szépen a sorba, mert jól nevelt és illedelmes kisfarkas vagyok, naná. Jó hogy stabil a mennyezet és nem szakad rám ilyenkor.
- Mondjad, vagy írd meg emailben. Ha már leültünk senki nem fog figyelni ránk - vagy ha annyira kényes, akkor le is írhatja, nekem mindegy. Ha valami annyira bökdösi azt a pici csőrit, akkor majd kinyögi úgyis, nem olyan fajta aki magában tartja ami nyomja a begyét. Megkapom a kajám, és végül asztalt is találunk és letelepedek egy kényelmes székre.
- Na ki vele... - harapok a húsba, mert majd éhen veszek már.

Végül megkapom a kajámat és letelepedünk az egyik asztalhoz, mint a sok száz másik ember, aki még éppen itt akar ebédelni, és nem tudja őket máshová enni a nyavalya... Belekóstolok a választott húsba és megállapítom hogy innen máskor is rendelhetek mert egészen jó íze van. Mármint a plázákban kapható kajákhoz képest jó, mert azért tudnék mondani ennél jobbakat is.
- Hm? Jah igen ezzel tegnap este már megtalált a drága testvérem is, amikor Finnel biliárdoztunk - vonom össze a szemöldököm, ahogy egy újabb falatot nyelek le. Nem én voltam, az a kutya, és ez bosszant. A csajt pont leszarom, még csak nem is a zsánerem, de... ki tehette? Vadászok vagy valami vakmerő kölyök?
- Nem, nem hiszem. Legalábbis nem olyan kutya, amit ismernék - válaszolok, sokatmondó nézéssel mellé, mert ez bassza ám a csőröm rendesen, hogy nem mi voltunk.
- Tegnap óta próbálok rájönni hogy ki lehetett, de van egy ronda sejtelmem... - sóhajtok, hiszen a vadászok mostanában eléggé gyakori jelenségek errefelé. Nem hiszem hogy ez a véletlen műve.

Szinte tudom mire gondol Greg, hiszen nem véletlenül bandázunk mi együtt, és amennyire fiatal, annyira helye van köztünk, és én eleve nehezen osztogatom a bizalmat, de ő megkapta. Remélem néha értékeli is ezt a kitüntető figyelmet.
- Nem tudom az az igazság. Az ha engem akarna mázolni, akkor valamivel feltűnőbben csinálták volna úgy, hogy azonnal mindenki rám gondoljon. Ott hagyni valamit ami az enyém, vagy rám jellemző... Mint egy Zorró aláírás... - merengek két falat között, de jobb kedvem nem lesz tőle. Aztán lassan folytatom az evést, és fejemben egymást kergetik a gondolatok és a nyomdafestéket sem tűrő gondolatok összessége.
- Hm, ha kóborok is akkor szerencsétlen véletlen... és valakinek nagyon szerencsétlen lesz ami azt illeti - hiszen ezt nem fogjuk annyiban hagyni, ha kóbor kutya akkor simán levadásszuk. Itt, csak mi garázdálkodhatunk, másnak nincs megengedve.
- Mondd csak Greg.... mit is csinálsz te ma este? - pillantok rá kaján kis mosollyal ahogy egy egészen egyszerű tervre gondolok amit már maga is jól ismerhet. A legjobb védekezés... a támadás.

Nem hagy nyugodni ez a gondolat meg az sem, hogy ha valaki rám akarna kenni egy ilyen gyilkosságot, miért ennyire gyerekes és ostoba módon tenné?! Idegesít ha valaki nem a rendes igazságot mutatja és mindenkit szembeköp. Sosem tagadtam Gabriel előtt ha néhány kis mulatságunknak halálos kimenetele lett, de azért erős túlzás hogy mindent rám akar kenni, hiszen mégis csak az ifjabbik trónörökös vagyok, és ha ő kipurcan enyém lesz a falka. Persze nem akarom megölni az valahogy nem lenne sportszerű, és nem is fogadna el a falka, de ettől még istentelenül idegesít az a baromarcú! Lassan befejezem a kajámat, gyorsan eszek és nem olyan sokat és csak biccentek Greg felé.
- Ahha, a szokásos. Hívd fel Finnt, a másikat én fogom. Szokott idő hely, és vadászatra készüljenek - adom az utasítást ami nem is annyira az, hiszen ő is ezt akarja, szinte hallom ahogy pezseg a vére hogy végre történjen valami és ne kelljen karba tett kezekkel üldögélnünk valahol máshol.
- Oké, akkor este! - állok fel én is, és ketten két felé suhanunk el.

Jó pár órával később, teljesen átöltözve az erdő széli kidőlt fánál várakozok hogy aztán a többiek is befussanak, és Finn érkezik meg elsőnek, lekezelek vele és halk beszélgetésbe mélyedve várjuk a többieket. Greg és a negyedik tagja a kis csapatunknak egyszerre érkezik meg.
- Nohát fiúk. Az a pálya hogy gondolom láttátok ezt a szart - dobom eléjük az újságot a cikkel együtt.
- Gabriel szerint én tettem, valaki azonban nekünk akar ezzel keresztbe tenni. A feladat hogy megtaláljuk ki tette ezt és eltüntessük. Nem kell a rivális és nem mocskolhatják be a nevünket! Ellenvetés, javaslat, óhaj sóhaj? - kérdezem.