Süvít a hideg szél a hatalmas betonfalak kerített, keskeny utcákon. Az éjszaka sötétje félelmetessé teszi ezeket az utcákat és valóságos labirintust varázsol belőlük, pedig nappal még egy kölyök is könnyedén fel tudja fedezni.
Bár a környék veszélyes lehet, nekem nincs mitől tartanom. Az érzékeim előbb megsúgják, ha valaki van a közelben, mint ahogy a támadóm a közelembe tudna jönni. Farkasom pedig pillanatok alatt előbújik és megvéd, ha segítségre lenne szükségem.

Egyedül vagyok. Cyrus tudta nélkül hagytam el a búvóhelyünket, ami nem tilos, de biztos vagyok benne, hogy ő nem fog ennek örülni.
Én azonban vágytam egy kis szabadságra. Már vagy 2-3 hete itt vagyunk, de még nem volt alkalmam felfedezni a várost. Most halk léptekkel haladok előre a szűk utcán, majd meglátok egy nyitott ajtót. Belépek rajta és szemben lévő lépcső felé indulok. A terv, hogy felmegyek a tetőre. Biztosan gyönyörű a kilátás.

Már a második emeletnél tartok, amikor hirtelen megállok. Valaki követ.

Cyrus. Éreztem. Mondjuk jobban örülök neki, mint valami idegennek. Sok mindennel nem értek egyet, amit ő képvisel, de néha megnyugtat a gondolat, hogy ő mellettem van és vigyáz rám. Félreértés ne essék, nem igazán szeretem őt, csak sokkal tartozom neki és hálás vagyok azért, amit értem tett. Hogy befogadott annak ellenére, amilyen voltam és segített uralni a négylábú felem. Egyelőre elvagyok ezzel a kettősséggel, de nagyon félek, hogy egyszer majd felül kell kerekednem ezen és el kell döntenem, hogy vele akarok-e maradni vagy örökre elhagyni. Egyiket sem akarom igazán.
-Nagyjából. - nem üdvözölt, így én sem tettem. Azt mesélte, hogy az ő falkájában kötelező volt meghajolniuk a rangban lentebb lévőknek, de hozzánk ezt a szokást nem hozta át.
-Követtél? - teljesen mindegy már, de azért kíváncsi voltam, hogy a búvóhelytől követett-e idáig, vagy csak meglátott az utcán. Nem fog hazudni, ő nem az a fajta. Inkább őszintén a másik szemébe köp, ha arról van szó. Meg nincs is jelentősége, hiszen azt tesz, amit akar.
Továbbindultam felfelé, közben a férfira pillantottam, hogy követ-e avagy nem.
-És neked mit sikerült kiderítened eddig a másik falkáról? - kérdeztem. Tudtam, hogy Cyrus feltett szándéka kiűzni őket innen, és hogy nekem követnem kell őt ebben, de én azért kíváncsi voltam egy hosszabb ideje összeszokott, jól működő falka rendszerére és tagjaira.

-Még nem sok mindent. - válaszolom első kérdésére, közben pedig haladunk tovább felfelé, a csúcsra. -A várost már kezdem kiismerni, tegnap pedig belefutottam egy nősténybe a másik falkából. - felnézek az alfámra, hogy erre mit reagál, de csak az arcára voltam kíváncsi, beszélni nem hagyom, hanem folytatom. - Ő úgy tudja, hogy egyedül vagyok. Talán idővel a bizalmába tudok férkőzni. - én úgy sejtem, hogy a falkában magasabb rangot foglal el, de ebben nem vagyok biztos, ezért nem is mondom egyelőre Cyrusnak. Tényleg az a tervem, hogy a bizalmát elnyerve információkat tudjak meg a falkájukról, ezzel segítve vezéremet.
Bólintok arra, hogy ma a városban intézkedett. Már tudtam, hogy nyert egy birtokot, már csak az volt kérdés számomra, hogy mikor rendezkedünk be oda.
Kérdezek, s ő válaszol. Nekem nagyra nyílnak a szemeim. -Tudod az alfák nevét? Hát nem lustálkodtál. Az alfanőstényt véletlenül nem Bianca-nak hívják? - kérdezem, hátha bejön. Valamiért úgy érzem, hogy pont ráhibáztam. Néha jól jön a farkasösztön és a női érzék együttes, csodás hatása.
-Vadászok... mindenhol ott vannak. - sóhajtok. Szörnyű népség. Gyilkosoknak mondanak minket, de nekik literekkel több vér tapad a kezükhöz, mint a farkasokéhoz. - Jobb lesz akkor meghúznunk magunkat. - javaslom, bár sejtem, hogy ezt Cyrus is így gondolta.
Közben felérünk a tetőre. Kinyitom az ajtót, az arcomat kellemes, hűvös szellő csapja meg. Jólesően szívok nagyot a friss levegőből. A szemeimmel hunyorgok kicsit, de lassan megszokom az erősebb fényt a sötét lépcsőház után.
-Tervezel még mára valamit? - kérdezem csupán kíváncsiságból.

-Mit gondolsz, érdemes lehet nekem összebarátkoznom az alfanősténnyel? Vagy kockázatos? - kérdezem elgondolkodva ahogyan vezérem mellett én is nekitámaszkodok a párkánynak. Eddig jó ötletnek gondoltam, de most már nem vagyok benne biztos. Úgy értem, ha kiderül, hogy ki vagyok, akkor Biancán keresztül elég gyorsan eljut az információ az alfájukhoz. A rákos sejt is sokkal veszélyesebb a szívben vagy az agyban, mint mondjuk egy olyan szervben, ami nélkül még lehet élni. Talán ezt a kutakodást másokra kellene hagynom és inkább azzal foglalkoznom, hogyan uraljam még jobban az erőm. Még mindig fel-felvillan a szemem váratlan helyzetekben. Elég csak meglepődnöm, vagy megijednem. Mint egy kölyök...
További mondandóit csak hallgatom és közben egy kicsit elgondolkodok. Most olyanok vagyunk, mint egy elhidegült pár, akik képesek normálisan viselkedni egymással, mert a közös gyerekük miatt így kell tenniük. Furcsán érzem magam így. Én félek tőle, ő pedig valamelyest erőszakkal tart maga mellett. Passzív agressziója mellett néha szereti fizikailag is megmutatni, hogy ő itt az úr és én állom és állom, mert belül úgy érzem, hogy tartozom neki ezzel és ha ő azt akarja, hogy a nősténye legyek, akkor annak kell lennem.
Most mégis olyanok vagyunk, mint két munkatárs, akiknek normálisan együtt kell dolgozniuk, pedig valami van köztük. Szörnyűség vagy szép dolgok kötik őket össze, az mindegy, de munkaidőben mindezt el kell rejteniük. Furcsa és lehangoló.
Ezra nevének említésére török ki csak a gondolatmenetemből. -Rendben. - csak ennyit mondok és egy pillanatra az alfára nézek, de el is húzom a tekintetem a városra, mielőtt ő is rám nézne.
Úgy érzem előbb vagy utóbb kitörök ebből a félelemből és minden meg fog változni. Jó irányba vagy inkább rossz irányba, azt még én sem tudom, de ez nem tarthat örökké.
-Miért engem választottál? - kérdem, mintha meg sem hallottam volna az utolsó szavait. Nem nézek rá. Kicsit tartok tőle, hogy nem fog tetszeni neki ez a kérdésem, hiszen ez egy leheletnyit úgy hangzott, mintha kétségbe vonnám, hogy a döntése jó volt-e, de tényleg érdekel a válasza. Van még nőstény a falkában és van, amelyik jobb nálam. Csak reménykedek, hogy nem hergelődik fel, de most már úgy is mindegy.
-Úgy értem... ott van például Flora. Szép is és jól bánik a farkasával is... -szépítenék, de inkább félbehagyom. Jobb, ha nem rontom a helyzetem hülye szövegeléssel.