Gabriel Coleman
Hsz szám : 72
| Tárgy: Gabriel Coleman Hétf. Dec. 22, 2014 7:27 am | | | Gabriel Coleman
Adatok
♦Születési hely, idő♦ Bukarest, 1978.06.10. ♦Kor♦ 36 ♦Foglalkozás♦ A Bentley helyi igazgatója ♦Csoport♦ Emberfarkas ♦Rang♦ Alfahím/Falkavezér |
Külső és belső
Ahogy a falkában is és a munkájában is látszik, egy igazi vezéregyéniség. Nyugodt és megfontolt, általában előbb gondolkodik, mint ahogy cselekszik. Ez csak nagyon ritka esetekben fordul meg. Nem túl beszédes, de nem is egy visszahúzódó személy. A falkában nyitottabb, de szereti, ha mindig megadják neki azt a tiszteletet, ami kijár. Ebből adódóan aztán ritkán látni őt együtt inni a deltákkal. Sokat jár külön utakon, de mindig a falka érdekében teszi. Állása igen jól kereső állás és nagyon sok munkájába és idejébe telt eljutni idáig, de ezt is félig a falka megsegítéséért tette. Félig pedig azért, hogy a magánéletét elfogadható szinten tarthassa. Sok energiát fektet abba is, hogy a családját, a falkát biztonságban tudhassa, de emellett a hagyományokat, a gyűléseket mindig megtarthassák. Ebből fakadóan igen sokszor fáradt, ami látszik csapzott külsején, de igyekszik ezt nem kimutatni a rangja miatt. Mindig jó példát kell mutatnia a többieknek, különben nem fogják tisztelni. A konfliktusokat kerüli, de ha máshogy nem intézhető el, akkor nem hátrál meg a párbajoktól. A falkában farkas alakban intézik el az ilyesmit, az emberek között pedig igen kevés olyan van, akivel kommunikál, így hát ott szinte biztos, hogy sosem fog tettlegességig fajulni a konfliktus. A gyenge pontja az öccse. Még a gyilkosságok sem hátráltatják meg, de amikor az öccse rendetlenkedik, akkor Gabe sosem tudja mitévő legyen, pedig nem kivételezhet senkivel. A külseje átlagos. 180 centi körüli a magassága, izmos test és sármos külső jellemzi. Haja rövid és barna, szemei kékek, arcán borosta díszeleg. Általában fáradtságot jelző karikák éktelenkednek a szeme alatt, de összességében helyes figura. Öltözete változó. Szereti a kényelmes, laza ruhákat is, de fontos alkalmakkor nem probléma az sem, ha ki kell öltöznie. Farkas alakban bundája koromfekete, melyből világít kék tekintete. Fontos még megemlítenem Gabriel autóját, amely elég feltűnő és egyedi ahhoz, hogy a falkatagok már messziről felismerjék. |
Előtörténet
Mondhatni átlagos életem volt, már ha egy falkavezér és a Bentley autókereskedés igazgatója mondhat ilyet. Mégis, én úgy gondolom, hogy semmi eget rengető dolog nem történt az életemben eddig, de egyébként remélem, hogy nem is fog. 36 éve láttam meg a napvilágot itt, Bukarestben. Már születésem óta a falka tagjaként szocializálódok, így számomra semmi különleges nincs abban, hogy vannak emberek, akik farkassá tudnak alakulni. Vagy farkasok, akik emberré változnak át? Tudja fene, bár én már inkább az utóbbiban hiszek. Apám falkavezér volt, így nem is volt kérdés, hogy mint első fia, nekem van a legnagyobb esélyem átvenni a helyét. Még át sem tudtam alakulni bundássá, én már a szabályokat és a hagyományokat tanultam. Vártam a napot, amikor végre megtörténik velem is a csoda. Elrohant gyorsan az idő, s egy nap azon kaptam magam, hogy átlagos gyermekkoromat első átváltozásom teszi különlegessé. Farkasként bundám ekkor még sötétbarnásnak tűnt, de apám felvilágosított, hogy ha idősebb leszek, koromfekete bundás leszek, ahogyan ő is. Teltek a napok, s én egyre biztosabban változtam át és vissza. Apám nagyon büszke volt rám, én pedig arra, hogy milyen kitűnő falkavezér az apám. Egy év múlva megszületett az öcsikém, de persze a hagyományok szerinti alfa nőstény váltás miatt őt más hozta a világra, mint engem. Ez persze nem okozott gondot, én ugyanúgy szerettem őt, mintha az édestestvérem lenne. Ahogy nőttem, apám a munkájába is szép lassan beavatott. Úgy gondolta, hogy amint alfa leszek, leváltom őt a Bentley autókereskedés igazgatói posztján is. Ez az időpont sajnos közelebb volt, mint gondoltuk. Az öregemmel egy vadász végzett, amikor 25 éves lettem. Ez azt jelentette, hogy elvesztettem a példaképem, s azt, hogy én lettem a falkavezér. Gyászra sajnos nem volt időm, mert hirtelen sok teendő szakadt rám, ráadásul apám halálát is meg akartam bosszulni. Az a mocsok végül a farkasok martaléka lett egy teliholdas éjszakán. Fiatal falkavezérként sokan nem hittek abban, hogy bírni fogom. Jó páran párbajra hívtak a béták közül, ám annyira elszánt voltam, hogy apám büszke lehessen rám, hogy sikerült megtartanom és így kiérdemelnem a helyem. Az öcsémmel úgy tűnt jó a kapcsolatunk, s az én részemről ez igaz is volt, de ahogy telt az idő, úgy lett egyre nagyobb benne a hatalomvágy és az irigység, hogy nem lehet az övé az alfaság. Sajnos sok gondot okoz a falkának, de képtelen vagyok büntetni egyetlen testvéremet, márpedig előbb vagy utóbb így nagy hülyeséget fog csinálni, aminek a falka is megihatja a levét. A hagyományok szerint 7 évente új párt kell választanom, ami pontosan 4 éve meg is történt. Az előző páromtól egy bajkeverő, most 10 éves lányom született, a jelenlegivel viszont még egy közös gyermekünk sincs. Néha elgondolkodok, hogy biztosan jól döntöttem-e, amikor őt választottam. Azt hiszem őt inkább érdekli az, hogy magas posztra került, mint a kötelezettségei.
|
|
Farkas
Hsz szám : 55
| Tárgy: Re: Gabriel Coleman Hétf. Dec. 22, 2014 7:29 am | | | Kedves Gabriel, üdv a falkában! Számomra a karaktered nagyon tetszetős és örülök, hogy ilyen alfánk van. Mindent elmondtál..vagy inkább leírtál a karakterről, ami fontos lehet. Remélem a testvéreddel rendeződnek a dolgok és ha egy jó autó kell nekem biztosan hozzád fordulok majd. Remélem majd a játéktéren is találkozunk. Üdv, Jamie |
|