Egy alfa mindennapjaiban megszokott a feszültség megléte, de az utóbbi hetekben különösen sok probléma adódott mind a falka, mind a munka körül. Megbeszéltük hát Biával, hogy elmegyünk egy közös vacsorára valamelyik este, hogy egy kicsit mindketten kifújhassuk a fáradt gőzt.
Hát ez az este a mai, úgyhogy össze is készülünk gyorsan, hogy a a 20:00-ra lefoglalt asztalt birtokba vehessük. A Cara cu Bere Bukarest egyik legjobb étterme, nem meglepő, hogy ezt választottam. Az élő zenekar kellemes hangulatot nyújt, az életek a hagyományos román ételek, de igen jól elkészítve, s nem mellékes, hogy borok gazdag választékából is rendelhetünk és a helyben főzött sört is megkóstolhatjuk. Minden van, amit csak megkívánunk és a ma este nem fogom rá sajnálni a pénzt.

Előre engedem a hölgyet, majd kihúzom neki a széket, hogy leülhessen, aztán én is helyet foglalok vele szemben. A pincér már hozza is az étlapot, amit rögtön bújni kezdek egy Biának küldött félmosoly után.
-Én azt hiszem tudom mit kérek. - jegyzem meg, majd le is teszem az étlapot.
Fürkészem a lányt, ahogyan olvasgatja az étlapot. Szörnyű érzés fog el, de igyekszem elhessegetni.
Nem elég, hogy szorongatnak az autópiacon, nem elég, hogy tele van a város vadásszal, sajnos egyre több a susmogás a falkán belül Bianca miatt. Én hálás vagyok azért, amit értem tesz, de nem jó ez így, hogy nem lehet közös kölykünk. Ez nem csak az alfaság öröklése miatt fontos, hanem mert kitartásom megingatja a saját helyemet. Nem helyes, hogy olyan nőstény van mellettem, akinek nem lehet gyermeke, de az sem lenne helyes, ha emiatt idő előtt lecserélném. Márpedig előbb vagy utóbb döntésre kell jutnom.
Felemelem a fejem és nem túl őszinte mosolyt eresztek meg a lány felé. Nem akarom ezt felhozni! Legalábbis nem ma!
Gabriel! Az Istenért! Legalább egy nap próbáld meg jól érezni magad!

Vártam már ezt a vacsorát, több okból is, szerettem volna, ha eltölthetünk egy kis időt kettesben Gabriellel, illetve, volt egyéb oka is, amivel valószínűleg meg fogom lepni, de elképzeléseim szerint csakis kellemesen. Meglehetősen kellemes ruhát választottam erre az alkalomra, igaz, kicsit körülményes volt haladni benne az utcarészeken, de az étteremben már le mertem ereszteni a kis uszályát. Meg akartam adni a módját ennek az estének, a szememben már most különleges, és bízom benne, hogy hamarosan Gabriel számára is az lesz.
Mindig is azon voltam, hogy megkönnyítsem a helyzetét, és bár akaratomon kívül, de tudom jól, hogy egy bizonyos témakörben nehezítem is, ami meglehetősen csúnya bélyeget hagy a kapcsolatunkon, illetve rajtam. Mostanában egyre többször fordul meg a fejemben, hogy talán megválik tőlem idő előtt, de remélhetőleg eme gondolatot sikerül majd kiűznöm a fejéből. Három év még sok idő, addig bármi történhet.
- Köszönöm!
Mosolyogva simítom le fenekemen a ruhámat, hogy ne keletkezzen ránc rajta, amikor leülök, majd a kezembe veszem az étlapot. Fogalmam sincs, mit kívánok igazán, sok minden van, ami kedvemre való lenne, de tökéletesen határozatlan vagyok. Sóhajtva lapozgatom át többször, majd Gabrielre pillantok, mikor megszólal.
- Igazán? Mi lenne az? Én valahogy nem tud eldönteni, mit szeressek ma.
Talán csak a padlizsánkrémen akad meg a szemem, de fura lenne, ha magában enném, na nem baj, mire kiér a pincér, úgyis eldöntöm, nem jellemző rám a határozatlanság, de most kicsit máshol járnak a gondolataim.
- Tudod… azért annyira már bőven ismerlek, hogy tisztában legyek vele, baj van.
Sóhajtok fel, lehet, hogy ő nem akar beszélni róla, de ha ilyen lelkes lesz egész este, akkor lehetséges, hogy jobb volna a savanyú részével kezdenünk, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Sejtem, mi emészti, csak sajnos nem tudok az ügy érdekében többet tenni, mint eddig. Mégis, fura módon az én mosolyom az övéhez képest élettől ragyog, ami talán érthetetlen is, de nem tehetek róla, remekül érzem magam a bőrömben.

Míg rajtam a kétségbeesés jelei látszanak elbújtatva néhány őszintétlen mosoly mögé és próbálok egy kis nyugodtságot magamra erőltetni, addig Bianca arca szinte sugárzik a boldogságtól, szemei csillognak. Én mindezt annak tudom be, hogy örül a közös vacsorának, hiszen tisztában vagyok az érzéseivel. Bizonyára arra számít, hogy ma esetleg valami megváltozik bennem és szorosabb lesz a köztünk lévő kötelék, de én biztos vagyok benne, hogy ez nem fog megtörténni. Szeretem, mint társam, de sosem leszek szerelmes belé, és senki másba sem, amíg alfa vagyok. Nem tehetem meg, ha jó vezető akarok maradni, márpedig feltett célom, hogy ameddig csak erőm engedi a falka élén leszek és mindent megteszek, hogy megvédjem ezt a kis családot.
Amíg az étlapot olvasgatom én igazán próbálok megnyugodni és elengedni az aggodalmaimat. Hamar kiválasztom ami a legjobban megfog, majd leteszem az étlapot és Biát kezdem fürkészni.
-Én a sült őzgerincet szemeltem ki. - válaszolom a lánynak s tovább időzik tekintetem az arcán.
Megjelenik a pincér, s mi rendelünk, s megkérem arra is, hogy hozzon majd egy üveg vörösbort is. Talán az alkohol majd segít ellazulni egy kicsit.
-Hogy? Dehogy. Nincs semmi baj. - újabb mosolyt varázsolok magamra és igyekszek a lehető leghitelesebben mindennel elégedett figurát játszani.
Ami azt illeti nem lenne okom panaszra, de már képtelen vagyok kikapcsolni, na meg azért előfordultak mostanában problémás napok.
-Csak az autógyárban, tudod, selejt szériát gyártottak le és felborultak a dolgok. - ez igaz is, valamit elcsesztek a gyárban és emiatt hatalmas lett a fejetlenség. Azt nem hozom fel, hogy a falkában sincs minden rendben amiatt, hogy neki nem lehet gyereke, mert nem akarom elrontani az estéjét, az esténket, főleg nem az első 15 percben.

Arra tulajdonképpen már rég nem számítok, hogy valaha is szorosabb lesz közöttünk a kötelék, sőt, mióta elengedtem ennek a reménynek az utolsó szikráit is, sokkal jobban érzem magam. Bíznom kell abban, hogyha lejár az időm, lesz valaki, aki számomra épp úgy sokat jelenthet, és én is hasonlóképpen a világa közepe leszek. Nem hiszem, hogy nekem ez ne járna, olyan szívébe pedig, aki hét lakat alatt tartja azt, nem lehet bekerülni, vagy csak én nem vagyok elég jó hozzá. Egyszerűen csak remekül vagyok, vacsorázni szeretek, Gabriellel különösképpen, szóval nem hiszem, hogy bármiféle csoda is lenne ebben. Annál felnőttebb vagyok már, hogy hiú reményeket tápláljak, előbb számítanék rossz hírre, mint bármi egyébre.
- Hümm, mennyeien hangzik az is, én szerintem a szűzérmék mellett maradok, ez a fokhagymás-krémsajtos mártás túlságosan is csábítja az ízlelőbimbóimat.
Finoman be is harapom az alsó ajkamat, te jó ég, tényleg rettentően éhes vagyok. Azt persze rábízom Gabrielre, hogy rendelje meg a választásomat, hiszen ez a férfiak dolga, és még egy pohár vizet is kérek mellé, mert nem csak alkoholból áll az élet, bármennyire is dukáljon vörösbor egy vacsorához ezen a csodás helyen.
- Akkor a rend kedvéért megpróbálok úgy tenni, mintha ezt elhittem volna.
Húzódik bájos mosoly a vonásaimra, négy éve vagyok mellette, és ez idő alatt sikerült azért elég alaposan kiismernem, még ha ő esetleg úgy is hiheti, hogy sok minden titok előttem. Ám igencsak jól tudok mostanra olvasni a testbeszédéből, és tudom, mikor, milyen a hangulata, de erősködni nem fogok, a rossz hírek egyébként sem kelendőek sosem, szóval jobb, ha hagyom tovasuhanni a baj van érzetét.
- Ez tényleg nem hangzik jól, remélem, sikerül a leginkább veszteségmentessé tenni az esetet.
Mert vannak olyan helyzetek, amikor csak a kármentés halad, sok mindent fel lehet használni ismét, de annyira nem értek ehhez, az én világom inkább a gyerekek, a kölykök, a fiatalság. Egyébként, mindenki téved, aki úgy hiszi, vak és süket vagyok az enyéimre, tudom én jól, hogy mit gondolnak rólam, de egy ideje már nem érdekel ez sem. Idővel majd rájönnek, hogy tévedtek.
- Mindenesetre, kérek némi derűt, különben nem mondhatom el a jó híreimet.
Kacsintok rá, bár csak remélem, hogy tényleg az lesz, de végül is, miért ne lenne…