Sigeric Raiden

Előtörténet

Mindenkinek vannak álmai, minden gyerek arra vágyik, hogy valami különlegesnek legyen a része. Azt akarja, hogy amit elképzel, amit megálmodik valóság legyen. Ez velem se volt másként. Amióta az eszemet tudom mindig kitalált világokban játszottam. Az erdőket jártam és apa meséinek hőseként harcoltam az emberfarkasokkal. Imádtam azokat a meséket. Főleg, mikor a nagy vadászok végeztek a gonosz farkasokkal. Anyám mindig azt mondta, hogy apám ostobaságokkal tömi a fejemet. Erre apám mindig nemes egyszerűséggel annyit válaszolt: "A képzelet a valóság elemeiből építkezik. Tehát csak olyat tudok kitalálni, ami létezik!" Erre anyám mindig elnevette magát és hagyta, hogy azt csinálja apám, amit akar. Én viszont láttam apa arcát, mikor anya nevetett. Láttam, ahogy teljes komolysággal beszél, hogy komolyan elhiszi amit mond. Tudtam, hogy nem hazudna nekem. Talán ezért hittem neki. Hittem, hogy furcsa lényekkel vagyok körülvéve. Azonban ahogy teltek az évek lassan megfeledkeztem a mesékről. Kezdtem anyám álláspontja mellé állni. Erre rásegített az is, hogy apám egyre furcsábban viselkedett, minden látogatót gyanakvással fogadott és egyre gyakrabban vonult el a "Titkos szobába"! Így neveztük a házunk egyetlen olyan szobáját, ahova anyát se engedte be. Nem értettem mire fel ez a nagy titkolózás, de amint elkerültem otthonról, s anyai nagyapám nyomdokait követve ékszerkereskedő lettem Varsóban, már nem zavartak apám szeszéjei. Családom lett, egy gyönyörű kislányom és egy világszép feleségem. Amikor azt hittem, hogy minden rendben megy az életemben hírt kaptam, hogy apám és anyám meghalt. Megölték őket! Nem értettem ki akarhatta megölni a szüleim! Mégis családommal visszaköltöztem Krakkó külvárosába a régi otthonomba. Apám Titkos szobájába azután se mentem be. Valahogy nem vitt rá a lélek, tartottam attól a szobától, rossz ómennek láttam. Pedig, ha megteszem akkor ma nem lennék ott, ahol vagyok! Még pontosan emlékszem arra a napra. Teliholdas este volt. Vidáman játszottam Ingriddel a lányommal, a feleségem a konyhában volt. Kopogtak. A feleségem nyitott ajtót. Sikoltás, Ingridet a szobájába küldtem. Viszont mire odaértem az ajtóhoz a párom már halott volt. Az első gondolatom a lányom volt. Sarkon fordultam, egyenesen a Titkos szobába rohantam, egyszer láttam, hogy apa egy puskát vitt be oda. Berontottam. Fegyverek mindenhol! Megdermedtem, vonyítás, sirás. Azonnal felkaptam a puskát, de amint sarkon fordultam egy farkassal találtam magam szemben. Sikoly, tudtam ki sikított. Emeltem a puskát, újabb vonyítás, előttem a farkas vonyított, majd elszaladt. Ingrid szobájába rohantam, megölték őt is. Összetörtem! Teljesen összetörtem. Meghaltak, a feleségem, a három éves kislányom, úgy haltak meg mint a szüleim, széttépték őket. Hosszú hónapokig tartott mire fel tudtam dolgozni. Bosszú, ez kezdte el beásni magát a gondolataimba. Majd mikor eldöntöttem, hogy meg is teszem. Bementem a Titkos szobába. Most már volt időm megnézni. Egy csomó fegyver, mind gyilkosságra ezer, meg ezer fajtára. És tíz nagy napló. Ahogy kinyitottam őket képek és írások, feljegyzések ezrei, emberfarkasokról! Az utolsó könyvben felismertem apám írását. "Eljönnek értem is! Az emberfarkasok! Ki kell őket irtanunk! Csak nehogy ők..." A vége hiányzott, de tudtam mi a bejezés. Csak nehogy ŐK irtsanak ki minket. Abban a pillanatban értettem meg apám meséit. Azt, hogy miért úgy válaszolt anyámnak, hogy miért volt olyan, amilyen. Mindent megértettem azt is, hogy a családom apai ágon már hosszú ideje üldözi az emberfarkasokat. A könyvekben voltak család nevek, más vadász családok nevei. Felkerestem párat, s hamar megtudtam, hogy merre kell keresnem azt az emberfarkast, aki lemészárolta a családomat. Egy este meg is találtam. Farkas alakban volt, de felismertem. Azt a szempárt sose felejtem el. Nem volt egyedül. Volt vele egy fiatalabb farkas is. Mind a kettőt meg akartam ölni. De csak az öregebbet sikerült. Ezek után döntöttem úgy, hogy Romániába költözöm. A Titkos szoba tartalmával együtt meg is tettem ezt a lépést. Vártam, megfigyeltem és újra vártam. Megtanultam, hogyan kell ölnöm, így hamarosan már pénzért tettem. De persze teliholdas éjszakákon egyedül indultam az emberfarkasok nyomára. Egy nap a kis farkas, aki meglógott előlem, legnagyobb meglepetésemre a karjaimba rohant. Majdnem sikerült is végeznem vele. Azt akartam, hogy szenvedjen és itt rontottam el. Ha azonnal lelövöm, nem lett volna ennyi bajom és most nem lenne egy tíz centis heg a bal lábszáramon. De én ostoba haboztam, hogy elvigyem-e haza, hogy megkínozzam. S mikor végre elszántam magam megjelentek a farkasok. Hamar felfogtam, hogy jócskán túlerőben vannak. Főleg, hogy nem is volt nálam felszerelés, nem számítottam arra, hogy belefutok a farkasba. Menekülésnek eredtem. Utolsó töltényeim annak a farkasnak az irányában eresztettem szélnek, amielyik a lábam is megsebesítette. Nagy nehezen haza jutottam. Azóta két pisztollyal és egy nagyobb késsel járok. Nem tudhatom, hogy hol botlok megint farkasokba. Csak egyet tudok. Folytatom a naplókat és bosszút fogok állni minden emberfarkason, az összesen! Mindnek meg kell halnia. Kicsinek csodáltam ezeket a teremtményeket. Néha bevallom sajnáltam is, hogy meghaltak. Most azonban már gyűlölöm őket. Mindet! Most már tudom, hogy követnem kell családom útját és minden emberfarkast kiírtani. S ha lehet ehhez a feladathoz szövetségeseket keresni. Biztos vagyok benne, hogy ezek az ördögi lények nem csak az én életemet tették pokollá. Márpedig, ha mind összefogunk ellenük akkor képesek leszünk végezni velük. Megtisztíthatjuk tőlük a világunkat.